Minden ember a boldogság megélésére vágyik. Gyerekkorunk óta hajt minket ez a vágy. Első sorban az anyagban keressük, hiszen ezt tanultuk. Évtizedek telnek el így. Már egészen kis gyermekként kicsúszunk a tengelyből és nagyon gyorsan azt tanuljuk meg, hogyan függ a boldogságunk másoktól.

Általában személyektől függ először. A velük való társulásokból merítkezünk. Anya, apa, testvér, nagyszülők, ovis társak, óvó nénik stb… Aztán jönnek a tárgyak, játékok, finom ételek, kirándulások. Ahogy cseperedünk, komolyodik a helyzet, nő a tét. Mindenből még több, még nagyobb, még szebb, még drágább.

Aztán egyszer csak felfigyelünk arra, hogy minden eddig megélt öröm és boldogság csupán egyetlen pillanat. Elillan. Tovaszáll és mi azonnal a következőt keressük és hajtjuk, űzzük, akarjuk. Elérjük, majd elillan újra. Értékét veszti.

Vannak, akik így élnek le egy egész életét. Hajtóvadászatban. Bár elérik mindig a vágyott célt, de öröm és boldogság már nem társul hozzá. Nem ismernek mást, így hajtják és űzik a vadat újra és újra.

Aztán vannak, akik felismerik, hogy valami nem stimmel. Hiába sikerül elérni a kitűzött célokat, nem történik semmi. Talán a legfájóbb megélése ennek a folyamatnak az, amikor az emberi kapcsolatokban szembesülünk ezzel.

A boldogságot másokhoz kötjük. Attól függ minden, hogy egy kapcsolat hogyan alakul. Ezt hamar megtanultuk már a kezdet kezdetén. Sok-sok terápiás óra, amíg egy elkötelezett lélek ki tud jönni ebből a helyzetből. Hiszen itt emberként élünk és az itteni kapcsolatainkból fejlődünk.

Csak az nem mindegy hogyan. Szeretnénk szeretni és szeretve lenni, de mire felismerjük annak a dinamikáját, amiben vagyunk, általában gyerekkorunk óta, már sok olyan pillanatot megéltünk, amikor bezárt a szív. Ha pedig a szív bezárt, nincs áramlás.

Távolodás van. Önmagunktól, a forrástól, Istentől. Marad a függés. És persze egyre távolabb kerülünk a valódi önmagunktól. Istenről hallottunk és keresztény közegben tanultunk is mindenfélét. Amit az őseink megéltek, ahogy ők kapcsolódtak vagy nem kapcsolódtak a Legfelsőbbhöz, annak a lenyomata ott fut a DNS-ben. Szép és mély feladat ezt a Kapcsolódást genetikai szinten tisztítani.

És az sem árt, ha előző életes történeteket is kitakarítunk, ha sérült a Kapcsolat.

Talán ma már egyre többen értik, mit jelent a mostani leszületésünk. Mire kaptunk esélyt? Mire kaptunk lehetőséget?

A védák szerint, azért jövünk a Földre emberként, mert valamikor réges régen elkülönültünk Istentől és most az a feladat itt emberként, hogy visszataláljunk.

Nem könnyű feladat. Nem is fog mindenkinek sikerülni, mert rendkívül összetett a folyamat, amíg vissza tudunk kapcsolódni. Ez azt jelenti, hogy az eddig élt összes minta (majdnem) kuka. Azt is jelenti, rengeteg ponton kérdőjeleződik meg az, amit eddig tudtál, tudni véltél, éltél és működtettél. Rengeteg munka, idő és energia elindulni visszafelé, hogy elérd egyszer újra nulladik pontot, hogy onnan egy új startvonalat láss végre. Rá tudj állni és elindulni, de már másként.

Ebben vagyunk mind. Így vagy úgy… Igen, korszakváltás van. Annak a korszaknak van vége, lehet vége, amikor elkülönültél és azóta lógsz csak, mint egy vezeték, ami kiesett a konnektorból. Forrás nélkül nincs élet, csak túlélés csak vegetálás.

A boldogságot az tudja megadni, ha megtalálod a kapcsolatot a szíveddel. Ha minden erődet abba teszed, hogy lebontsd a gondosan felépített falaidat. Falakkal a szíved körül halott vagy. A szívnek van egy hatalmas erőtere. 4-5 méterre kisugárzó erőtér ez. Tudományosan is bizonyított.

Ha nem veszel arról tudomást, hogy zárva vagy, hogyan várod a csodát? Se ki, se be nem áramlik semmi.

Ez a halál. Sokáig lehet ebben élni. Bár manapság már ez sem igaz. Pillanatok alatt ér véget egy élet és kerül le a bőrruha, hogy aztán egy másik életben majd újra kezdve, történjen valami más.

Egyre többen érzik a Kapcsolat hiányát és értik meg, hogy Isten nélkül nem megy. Vallás és egyház nélkül mondom mindig, de ha szeretnéd velük, úgy is jó.

Nem tanultunk a lelki világról. Sosem volt ilyen tantárgy. Most is fakultatív. Te döntesz, hogy választod vagy sem. Ez az út nem a spirituális út.

A lelki út egy mélyen elkötelezett út, ahol a szabad akaratod az, hogy választod vagy sem? A lelki út Istenről szól. A Kapcsolatról. A szolgálatról.

Az igazi boldogság a lélekből fakad. Itt a Földön emberként nem tudok olyat, ami örök, ami marad, ami lesz és mindig is volt. De van itt velünk valaki, valami, egy esszenciális erő, ami meg tudja neked is mutatni, hogy ki is vagy valójában.

Nagyot kell érte menni és sok mindent kell elengedni, áttranszformálni, letenni, lecserélni, elengedni. Sokaknak túl sokat.

A kérdés csupán, hogy te választod-e ezt a rendkívüli utazást?

Választod-e akkor is, ha esetleg mások furán néznek majd rád? A belső körös kapcsolataid picit meglepődnek majd, hiszen a játszmák kifutnak. Ha annyira ismeretlen, hogy semmilyen eddig ismert kontroll és irányítás nem fog működni, választod-e? Választod-e ha fájni fog a felismerés, hányszor hagytad magad cserben? Választod-e ha minden, de minden átalakul? Ha sokszor leszel csendben, egyedül, mert tömegben és zajban nem fogod hallani a belső hangod? Választod-e ha a hamis egód hatalmas erővel akar majd lebeszélni, hiszen te csak okosabb vagy mindenkinél is? Választod-e ha izzadni fogsz közben, és fájni fog mindened, amíg az összes beakadt lenyomatot kitisztítod? Választod-e majd, ha felismered, nem tudsz a régi barátokkal beszélgetni? Választod-e majd, ha bántanak és lőnek rád kedvesebbnél, kedvesebb ítéletekkel?

Ha már túl sokat szenvedtél, lehet, hogy már választod.

Legtöbbször a szenvedés indít el valakit, pedig indíthatná a kíváncsiság is vagy a tudás vágya…

Nem baj, ha a szenvedés indít, mert akkor már könnyebb a hamis egót fogyasztani.

Ez az időszaki most mindent ide kínál eléd. Nem lehet egy szavunk sem, mert minden abba az irányba terel minket, hogy végre igazán lássunk, érezzünk. Érezzük az Istenszeretet hiányát olyan fájdalmasan, hogy kétség ne maradjon megkeresni az utat haza fele.

Mi vagy ki hiányzik az életedből? Ezt kérdeztem egy síró fiútól pár hete. Nem tudta megmondani, csak azt, hogy fáj.

Van az a pillanat, amikor a Kapcsolat hiánya már nagyon fáj. Légy rá éber és indulj el…

Milyen érzés lenne neked, ha szülőként sosem szólna hozzád a gyermeked? Sosem. Csak átnézne rajtad és menne tovább?

Hát pont ilyen érzés Istennek is, amikor csendben vagy.

S ha a Kapcsolat megvan, akkor azt bizony ápolni kell. Oda-visszaáramlás van. Ő szeret engem, én szeretem Őt. Kérek valamit és adatik. És ha Ő kér? Vajon te készen állsz-e adni is?

Táncolunk tovább…