Ma elidőztem az életemen picit a nőiségem aspektusából. Ki is az a Nő, aki én vagyok?
Ahogy elindultam a belső utazásomon, mi minden történt velem 45 év alatt… hol felnevettem, hol a könnyeim eredtek, hol a hála és szeretet érzékelésében voltam…
Felvillant a kis vörös hajú, göndör fürtös kislány, aki kiapadhatatlanul kérdezett, hogy mindent megtudjon a világról. Mennyire szerettem már gyerekként megváltoztatni dolgokat, helyzeteket. Innen nézve a középszerűséget… Jöttek az iskolai évek és tódultak az emlékek a viszonzatlan szerelmekről, és lelki barátságokról. Jöttek az emlékek, hogy mekkora utat jártam be a testemmel való kapcsolatomban, vékonyka kamasz lányként, görbe lábakkal, szeplőkkel, fehér bőrrel, ami sosem barnul le, csak vagy rózsaszín vagy tűzpiros… Mennyire szeretem ma azt, hogy olyan, mint a porcelán.
Hányszor éreztem kevesebbnek magam, mint a barátnőim és más nők.
És itt vagyok ma, megismételhetetlen és különleges színeimben és rezgésemben, megállíthatatlanul. Már tudom, hogy nincs verseny és ezt imádom átadni a Nőknek, akik hozzám érkeznek. Imádom, hogy ennyi félék vagyunk mi, és mindannyian gyönyörűek. A Női Együttlét Körei, amiket vezetek, minden pillanata nekem szavakba nem foglalható csoda.Megtanultam szeretni mindazt, amit Anyától tanultam. Elfogadásban és megengedésben vagyok mindazzal, amit tapasztaltak az őseim. Meghajtom a fejem előttük és közben választok mást… és érzem, ahogyan támogatva vagyok.
Csak áramlottak a képek az életemről. És olykor összeszorult a szívem és olykor azon tűnődtem, honnan volt ennyi erőm… de mindig volt, mert mindig szerettem élni és mert mindig is tudtam, hogy soha nem adom fel, soha nem hátrálok meg és nem szállok ki…és a humorom, ami sosem hagyott cserben…
Aztán a felnőtt kori női fejlődésem képei. A házasságom emlékei, a közös élmények és a felismerés, már nem mehetünk tovább együtt. A nagy szerelem és vele a nagy illúzió, és a nagy törés emlékei. És a ma, az összetartozás és egységközösség energiájával, még ha olykor az ebben rejlő változás megpróbál mélyen engem is…de ami nekem ez ma, arra nincs definíció.
És az anyaságom… én nem tudom, milyen életet adni valakinek.
De már nem fáj, mert tudok adni családot és szeretetet lehetőséget két csodás és varázslatos gyermeknek, hogy azzá váljanak, aki lenni szeretnének.
És ma itt vagyok leengedett falakkal, teljes sebezhetőséggel és tudom, hogy minden értem van, hogy mindent én hívtam meg az életembe. Választom az örömöt, választom a létezés varázsát, választom a bőséget és könnyedséget, ragyogást és a teremtés csodáit. Már nem akarok erős lenni felhúzott falakkal. Vállalom a sebezhetőségemben rejlő erőt, leengedett falakkal.
Hálával teli a szívem, mert Nő vagyok. És hálával gondolok ma minden Nőre, ezen a bolygón. És azt kívánom, ragyogjon minden NŐ ma és minden napon, és vigyük ezt a fényt és ragyogtassuk szerte a világban!
Mindannyian csodásak vagytok, egyediek és megismételhetetlenek!
