Szépség vs. filterek, retusáló programok, valóság

Előre szeretném jelezni, hogy ez az írásom képes a nyugalmat és harmóniát megzavarni. Az egyik kedvenc „szakterületem” a női minőség gyógyítása. Teszem ezt egyéni és csoportos formában is már egy jó ideje. Szerencsés vagyok, mert a hivatásom nagyon sokrétű, nagyon sok területet ölel át, és így egy cseppet sem unalmas.

Mi nők, nagyon érzékenyek vagyunk minden olyan témára, ami a szépségről szól. Van egy folyamatos törekvésünk arra, hogy szépek legyünk, különlegesek legyünk és persze ezt el is ismerje a férfinépség.
Sajnos van a női dinamikában egy olyan program, amit úgy fogalmaznék meg, hogy örök elégedetlenség. Ennek sok árnyalata van, ami nem túl egészséges működésbe kényszeríti a legtöbb nőt.
Amióta világ a világ, verseny van a nők között. Ki a szebb? Ki a csinosabb? Ki a sikeresebb? Ki a legszebb? Ki a legleg…

Kezdődik ez a családban, amikor megérkezünk.

Hiszen egy kislánynak szépnek kell lennie. Anyukám mesélte, hogy amikor megszülettem, 4,40 kilógrammal, 12 óra vajúdás után, kissé gyűrötten, akkor a nagymamám, akit egyébként imádtam, ezt tudta mondani: honnan hoztátok ezt a ronda vörös kislányt? Nyilván nem emlékszem erre, de lehet mégis…
Aztán kb. 4 éves lehettem, amikor Anyának nem volt ideje fodrászhoz vinni és Apa vitt el. Szolnok, Kossuth tér, férfifodrászat. Ez is egy érdekes pillanat, mert a göndör vörös fürtökből lett egy frufruval megspékelt, apródfrizura.

Ez valószínűleg nem tett túl jót a kislány minőségemnek. Az oviban a lányoknak hosszú haja volt, nekem nem…

Erre sem emlékszem, csak a képekről láttam, és Anya mesélte. Szóval a viszonyítgatás, hasonlítgatás már egészen korán elkezdődik és onnantól nincs megállás. Óvoda, iskola, és amikor a serdülőkort elérjük, akkor már egészen komoly blokkok, gátak alakulnak ki, amik igen nehézzé teszik az egészséges kiteljesedést a nőiségünkben.

A mi időnkben is volt ilyen, de most aztán igazán durva a helyzet.

Most nem mennék bele a verseny okozta problémákba, hanem egy picit más irányba mennék. Itt jön a nyugalmat megzavaró rész!
A mai kórkép: az emberek az életüket a közösségi médiák felületein élik. Azt is mondhatjuk, sokszor felszínesen. Itt a facebook, de az már uncsi és van helyette az Instagram, ami amúgy képes oldal, és itt jön a lényeg.

A nők szeretik megcsodálni a hírességeket a magazinok oldalán és arról álmodozni, hogy olyanok legyenek. Ezzel talán nincs nagy baj, bár szerintem hülyeség. (Ez csak az én véleményem). Viszont, azok a képek, amik a magazinok vagy közösségi médiafelületeken felbukkannak, általában már felturbózott, fotosophpolt, retusált, efektekkel feljavított képek.
Magyarul, a valósághoz semmi közük. Ezt bár mindenki tudja, mégis sóvárog a címlapon lévő nő szépsége után. Ez ugyan egy torz valóság, de nem baj.

Ilyenkor mi történik belül?

Önbántalmazás, igazságtalan megítélése önmagadnak. És elindul a lavina. Ezek a klassz applikációk, programok már elérhetőek bárki számára.
Mi következik? Hát persze, hogy a saját képeiddel Te is kipróbálod. Vagy elmész egy profi fotózásra és a végeredmény, nem a nyers képekre gondolok, hanem a sok-sok finomítást megélt képekre, kapsz egy olyan képet magadról, ami nem valós. Viszont nagyon szép. És Te is elhiszed azt, amit ott látsz. Majd jön a reggel a tükör előtt, és egy egészen más valóság ismét.
Ezzel kialakul egy meglehetősen komoly önértékelési zavar. Ami szerintem most népbetegség lett.

Sokkal összetettebb ez persze, de azt hiszem így is érthető. Akinek tini lánya van, ott ez napi szinten probléma. Hogyan tudj hozzájárulni szülőként, egészséges önképe legyen a lányodnak?
Először is, ha Te magad elismered a szépséged. És ez nemcsak az Anyákra vonatkozik, hanem minden nőre. Amikor tudod, hogy a helyeden vagy, amikor figyelsz magadra. Amikor tudatosan Te vagy az első. Nem vagy áldozat azért, mert Anya vagy, feleség, és még hivatásod is van.
Ez az alapja mindennek: nő vagyok. Magamat választva, elismerve a szépségemet, a bennem lévő kedvességet, gondoskodást, ragyogást, létezem. Békében vagyok a testemmel. Nem bántom magam, nem ítélem meg a testem. Szeretem magam és ezt a testet. Ha esetleg nem tetszik, akkor tegyél érte, hogy változzon.

Tudom, hogy ez önmunka.

Hosszú utat jártam be én magam is. Attól az első mondattól, a születésem pillanatától a mostani pillanatig, rengeteg nehézség, fájdalom, csalódás, önbántalmazás, sérülés, óceánnyi könny, fájdalomtól berögzült ráncok az arcomon, nőgyógyászati műtétek, és persze megannyi nevetés, és tánc, és szeretet, szerelem…
Nem voltam még talán csak egyszer profi fotózáson. Ez se nem jó, se nem rossz. Szeretem a képeimet. Sok kép készül rólam, sőt szefit is készítek, mert az emberek szeretnek látni és szeretettel mutatom meg magam.

Megtanították nekem is a filtert, a szűrőt, a varázslatot, amiket lehet a fotókkal használni. Ki is próbáltam. Használok sminket, és imádom azt, hogy nő vagyok. Minden reggel összegyűrődött dekoltázzsal ébredek, de imádok hason aludni. Már nem bántom magam ezért, mert ez is én vagyok 47 éve alszom így… Sokat nevetek és a nevetőráncaim körbe ölelik a szemeim. Ha nem sportolok, akkor a testemen látom a gravitáció működését, de ez is én vagyok.
Volt idő, amikor a barátnőimet női ismerőseimet irigyeltem, mert „csodásan” festettek a képeken. Ma ezt már másként látom. Szomorú vagyok tőle.

Szerintem minden nő szép.

Szépek vagyunk reggel, még ha gyűrötten is ébredünk. Szépek vagyunk akkor is, amikor fáradtak vagyunk. Szépek vagyunk akkor is, amikor siratjuk a veszteséget. Szépek vagyunk akkor is, amikor ölelünk és minket ölelnek. Szépek vagyunk szex közben és főleg utána meg nagyon is.
De szépek csak úgy lehetünk minden pillanatban, ha ezt először elismerjük magunkban. Szépek úgy lehetünk, ha önmagunk vagyunk. Szépek úgy lehetünk, ha kilépünk az összes versenyből.
Születési jogunk szépnek lenni, mindenkinek. Bele lépnél most ebbe az egyetemes szépségbe?
Elismernéd most a szépséged? Legyél te is szépség! És még jobban, és még jobban…

Szeretettel!