Az elmúlt napokat elcsendesedésben töltöttem. Így van ez mindig, amikor a születésnapom közeleg.
Ezen a héten tudatosan lépek vissza mindennap egyet, és mire eljön a születésem napja, csendbe vonulok.
Az elmúlt sok-sok évben ezt mindig utazással kötöttem össze. Most nem utaztam. Kint nem utaztam. Talán az elmúlt 10 év legmélyeb belső utazására indultam 15-én.
Felkészültem. Vártam.
Az elmúlt 1-1,5 év nagyon nehéz feladatokat hozott. Megéltem csodás magasságokat és pokoli mélységeket is.
Ahogy reggel felébredtem, a redőnyöket leengedve hagytam. Első sorban azért, hogy semmi se vonja el a figyelmem. Kint még dolgoznak a fiúk, aznap éppen a járdákat készítették a ház körül…
Én pedig elkészítettem a reggelimet, a nappalit mécsesekkel díszítettem és elindultam befelé.
49 év… Az elmúlt 12 évben rengeteget dolgoztam magamon, a múlt sérülésein. Ahogy ránéztem a gyerekkori éveimre, iskolaévekre, szeretet járta át a szívem.
Voltak születésnapok, amikor a szomorúság, meg nem értettség és lázadás tombolt bennem. Most csak béke és hála.
Haladtam az évekkel és egyre mélyebb hálát éreztem.
Kalandos életem, megannyi éles kanyart ölelt magában, de így vagy úgy, én bevettem ezeket.
Kisodródtam párszor… de mégis mindig visszataláltam az utamra.
4 éves lehettem, amikor a babáimat leültettem és az életre tanítottam. Apukám citromsárga légycsapóját azért bevetettem, ha úgy éreztem nem értik, amit mondok. Az óvónénik mindig mondták Anyukámnak: Helgának tanítania kell majd.
Lett is egy tanári diplomám, tanítottam is németet középiskolákban és sok helyen. Vagyis klasszikus értelemben sosem tanítottam, de iskolákban igen ?.
Több mindenben kipróbáltam magam, de mindig visszasodródtam a „tanítás” felé. Mindig is tudtam, hogy van bennem egy olyan belső erő, ami képes arra, hogy másokból kihozzam önmaguk legjobb verzióját. Ez egészen kiskorom óta így van.
Mindig volt egy mély belső hitem, ami sosem hagyott cserben. Akkor sem, amikor a világ összeomlott. Volt ilyen is.
Szépen haladtam. Közben megebédeltem. Mantrákat énekeltem, meditáltam, megbocsátottam, elengedtem… és olvastam.
Naponta olvasom a Bhagavad-Gita tanításait. Megértést ad a belső fejlődésemre és letisztítja az okos elmém és a szívem.
Aztán csak elmerültem, hol az emlékekben, hol az olvasottak megértésében…
Aztán Edith Eva Egert olvastam, mert volt még 60-70 oldalam talán A döntésből. Megértettem, miért pont aznap jutottam oda. A könyv vége felé majdnem minden oldalon volt egy nekem szóló üzenet.
„Azt, hogy a fájdalmas tapasztalásaink nem tehertételek, hanem ajándékok.” (ezt sokszor elolvastam) Perspektívát és értelmet adnak nekünk, lehetőséget arra, hogy megtaláljuk egyedi célunkat és saját erőnket.” – ezt szerettem befogadni.
„ Hol lakozik az erőnk? Elégséges-e, ha megtaláljuk a belső erőnket, a belső igazságunkat, vagy a megerősödésünkhöz a külső cselekvések is szükségeltetnek? Hiszek abban, hogy az számít leginkább, ami belül történik. De abban is hiszek, hogy olyan életet kell élnünk, amely egybevág az értékeinkkel és az eszményeinkkel – azaz a saját morális lényünkkel. Hiszek annak a fontosságában, hogy megvédjük azt, ami helyes és ellenszegüljünk annak, ami igazságtalan és embertelen. És hiszek a döntésekben. A szabadság abban áll, hogy megvizsgáljuk az általunk meghozható döntéseket, és megnézzük, milyen következménnyel jár, ha így vagy úgy döntünk. Minél több döntési lehetőség van, annál kevésbé fogja áldozatnak érezni magát.”
Sodortak az érzések, emlékek.
Sosem éltem unalmas életet, de az elmúlt évek sok feladatot hoztak. Végtelen hálával tölti el a szívem, hogy a szolgálatomban vagyok. A coachok ezt úgy kérdezik: mi a te nagy miérted?
4 éves korom óta tudom, és ha olykor el is kanyarodtam innen, mindig visszavezettek…
Isten olyan erővel ajándékozott meg, ami szüntelen, visz és én megyek vele. Amikor a spirituális fejlődésem turbóra kapcsolt 6 éve a thetával, akkor sikerült a spiri egómnak elég komolyan megerősödnie. Mindig megvolt bennem az alázat, türelem a munkámhoz, de évekig csak tanultam, csak tanultam, technikákat, eszközöket, nyitottam az intuitív tudásomon egy hatalmas kaput és nem vettem észre, hogy közben magamtól távolodni kezdtem. Sok mindent helyeztem kívülre is. Vártam a szeretet, kintről. Magamnak hatalmas elvárásokat támasztottam, hogy fejlődjek, jobbá váljak, bizonyítani akartam. Hiszen ezt tanultam anno…
Szerencsére volt mellettem végig valaki, aki vezetett engem, vagy a fejemre koppintott.
Szerencsémre sosem adta fel. Megvárta, amíg ledobom a láncot. Megtörtént. A testem elfáradt. Az elmúlt 1,5 évben kétszer utaztam mentőben és töltöttem all inclusive napokat a Szent Imrében. Idén februárban, a második fordulónál nagyon megijedtem. A testem olyan tünetet produkált, ami rendkívül ijesztő volt. Emlékszem, amikor a nappali padlóján feküdtem, egyedül voltam otthon. Tudtam, hogy baj van, 10 perc leforgása alatt elment a koordinációm. A halál és az életem elvesztésének lehetősége mélyen megrémített. Feküdtem a padlón és vártam. Vajon a mentő jön hamarabb vagy a halál? Vajon mi fog történni? Kaptam támogatást. De akkor ott, elengedtem az életem. Isten kezébe helyeztem. Csak azt mondogattam: legyen meg a te akaratod. Legyen meg..
A mentő jött hamarabb és én napokat töltöttem a kórházban. 2 napig csak behunyt szemmel léteztem, mert ha kinyitottam, rettenetesen szédültem. Értettem Istent. Befelé utaztam. Kemény lecke volt. Tudtam hol a hiba, de bíztam abban, hogy megoldható.
2 hónapig gyógyultam. A lelkem nem volt nyugodt. Bent háború volt. Csendbe burkolózott a lelkem és a szívem és megakadt a belső lemez. „Nem vagyok fontos.” „Nem tudom megoldani”. „Nem bírok el többet.” „Ezt most nem tudom megoldani.”
Amikor egyensúlyba kerültem újra, koronás lettem. Értetlenül álltam, feküdtem, köhögtem. Folyamatosan dolgoztam a vírussal. Thétában ez pofon egyszerű, de a covid nem hétköznapi vírus. Hiper intelligens. Az első héten dühös voltam magamra, hogy a fenébe lehet ez? De ahogy a klienseimnek elmondom mindig, hogy a vírus, az összes, arra hitrendszerre jön be, ha az fut: érdemtelen vagyok a szeretetre. Elég alacsony rezgés, de az előzmények tükrében, ez volt a belső háborúm. Sok tanulsága volt ennek. Nehéz felismerések, szembesülések.
Amikor már 3. hete vendégeskedett nálam, már türelmetlen voltam. Egy este a kádban tartottam gyógyító rituálét magamnak. Mindent bevetettem… Azt kérdeztem tőle: mondd, mit kell még megtanulnom tőled? Azt mondta: Helga, az életed sokkal értékesebb annál, minthogy megalkudj. Megdermedtem. Bár kis milliószor elmondtam már ezt én magam is…másoknak…
Azt kérdezte: Érted már? És én azt feleltem: igen.
Azt mondta: Akkor húzd ki a dugót, engedd le a vizet, lásd, ahogy lefolyok és elhagyom a tested. Holnap mehetsz tesztelni.
Így történt. Mentem. Negatív lettem. Szomorúságba fordultam. Értettem. Fájt. Tudtam, mit jelent.
Születésnapi időutazásom legnehezebb része jött.
Ebben az évben „elveszítettem” azokat az embereket, akik a legbelső körömhöz kapcsolódtak. A fiamat és anyukámat leszámítva, többüket.
Egyik történés érte a másikat. Felocsúdni nem volt időm, mélyebbre zuhanni annál inkább.
Húzott le a mélység, ismerős terület volt már, de ebben a rétegében nem jártam még. Az elengedés sosem ment könnyen nekem. De tudtam, ez egy folyamat és igyekeztem a legmagasabb tudatosságommal menni egyelőre ismeretlen mélységekbe. Szerencsés vagyok, mert érezni tudok. Az öröm megélése éppúgy zsigeri, mint a fájdalom.
De ez a fájdalom a pokol olyan bugyraiba vitt, ami úgy szippantott be, hogy elveszítettem minden kapcsolatomat a valósággal. Hagytam, engedtem, nem éreztem a napokat, heteket. Adtam magamnak 40 napot és éjjelt a gyászra, de nem volt elég. 50 sem volt elég… Ez idő alatt képtelen volta ágyban aludni. Közben az addigi otthonunkból el kellett költöznünk már, mert épült az új otthon, ami nem volt kész. A szomszéd lakás lett az otthonunk. A költözés rendkívüli energiákat vitt, ez még a veszteség előtti hetekben történt. Mindent, de mindent mérlegre tettem. Mi jön velem és mi megy?
Egy konténernyi szemetet vittek el és legalább 15 zsák ruhát, táskát és mindenfélét ajándékoztam el.
Mindent dobozokba tettünk és a következő 3 hónapra a garázsba költöztettük az életünket. Csak a hétköznapi ruhák és használati cikkek maradtak. Majd egy hétre rá a világom összeomlott.
Megéltem sok-sok érzést, a reménytelenség, elutasítás, fájdalom, kilátástalanság, talajvesztettség, kudarc minden árnyalatát és még azon is túl…
A lelkemben hónapokig ordított a fájdalom éjjel nappal. Egyetlen szerencsém, hogy amikor csatornaként a gyógyításban jelen vagyok, akkor ott élek igazán. Amikor már volt erőm, folytattam a munkám. Ahogy másokra figyeltem, tanítottam, a younityban dolgoztunk, közben építkeztem, egyre kevesebb hely maradt a fájdalomnak.
Felismertem az őseim áldozati mintáit. Felismertem a régi régi sebeket, amiket azt hittem, már meggyógyítottam.
Szembe kellett néznem azzal a fájdalmas felismeréssel, hogy mennyire kihelyeztem a szeretetet. Az életem során rendkívül sok szeretet kísérte az utam. Mivel mindig a középpontban voltam hihetetlen élet igenlésemmel, mindig megvolt a visszaáramlás is.
De volt egyetlen gyenge pontom és most Isten arra szólított, hogy nézzek vele szembe. Hát megtörtént. Nem volt könnyű, de tudtam, hogy itt az ideje, hogy ez most megváltozzon.
Elindultam felfelé.
Ebben az időszakban is sokszor csúsztam vissza fájdalommező rettenetes ragacsos energiájába. Ordított belül a fájdalom, a szívem darabjaira tört és minden, amit eddig igaznak hittem, elveszett. Lélegeztem a szívembe, de a falak, amiket az összetört darabok köré húztam, nem engedték be a fényt… A padló volt az egyetlen menedékem. Van egy oltárom. Az elcsendesedéseimet ott végzem többnyire. Alig vártam, hogy este legyen, és én összekuporodva megpihenhessek. Tudtam, hogy ott gyógyulok. Éreztem belül. Magzatpózban ringattam magam. Az aum mantrát és a hare krisnát énekeltem, amikor csak tudtam. Éreztem, hogy a szívemnek meg kell tisztulnia.
Zita végig mellettem volt, magyarázta az ok-okozatokat, vezetett, ahogy 12 éve teszi. Nem osztottam meg sok mindenkivel, ami történt, de voltak hozzám közel álló kliensek és diákok, aki részesei voltak ennek a transzformációnak. A barátaim is itt voltak végig. Rengeteg szeretet kaptam, kaptunk. Mégis tudtam, hogy ezt most nekem kell meggyógyítanom és még hozzá a valódi gyökereinél.
A fájdalom az az energia, ami igazán közel visz magadhoz, Olyan erővel képes transzformálni, mint semmi más. Mondhatunk thétásként sok mást, de én így érzem.
Lekerült rólam minden eddigi hamisság, ami volt, lekerült mindenről az álarc, az életem minden területén.
Januárban megkértem Istent tisztítsa meg az életem, hát megtette. Azt kértem, csak az maradjon, ami és aki lelki, mert az életem csak a szívteremből kívánom élni. Lelkes vagyok az ilyen kihívásokban. Nem tudtam mivel fog ez járni, de azt éreztem, hogy erről a track-ről most nem léphetek le, mert az, az életembe kerülhet.
Aztán késő délután lett. A járda és a terasz elkészült oda kint. Roli megérkezett a suliból és egymásra figyelve folytattuk az utazást.
Főztünk finomat, beszélgettünk. Vágytam az egyik kedvenc filmemre. A minden végzet nehéz úgy éreztem, nekem való. Pizsamában még ugye a 3 fázis hiányában meleg víz és fűtés nélkül az új otthonunkban, mozizásba kezdtünk. 1 hónapja költöztünk, már majdnem megvagyunk, de még egyetlen lépés, vagyis 2 hiányzik, de majd meglesz ez is. Megtaláltuk a módját, hogyan hozzuk ki a legtöbbet ebből a kalandból is.
21:45 és valaki kopog a bejárati ajtón. Anyám, hiszen meg se lehet közelíteni, mert még munkaterület az a rész…
Ki lehet?
Bátor nő létemre ajtót nyitottam és jól is tettem. Két barátom állt ott egy hatalmas csokor virággal. Timi és Joci, Rolival szövetkezve megleptek. Kegyelemben voltam. Bár tudták, hogy visszavonulok aznap, de úgy érezték, ez belefér. Jól érezték.
Amikor elmentek, még több gyertyát gyújtottam. Roli lefeküdt és én elővettem a telefonomat. A younitys munkafolyamatok miatt erre nem nagyon van lehetőségem, de úgy gondoltam most 3 napig leteszem a világot. Este olvastam a sok száz üzenetet és így utaztam még egyet. Kit, honnan is ismerek és tódultak az emlékek és könnyek és szeretet és hála. Újabb kegyelmi állapot.
Elcsendesedtem, már csak 1,5 óra maradt a születésnapomból. Halkan szólt a hare ksirna egyik olyan változata, amit aznap és azóta is több százszor hallgattam meg. Olyan rezgése van, ami most képes volt minden szennyeződést leolvasztani a szívemről. Ahogy behunyt szemmel táncba kezdtem, megjelentek az őseim. Mindkét klán, anyai és apai, körbe vettek, támogattak. Elveszítettem az időt és a teret, egy újabb utazás… megértés, megbocsátás és a mintákból való kilépés…
És én csak énekeltem és táncoltam, ünnepeltem az életem.
Volt egy érdekes pillanat valamikor, a nap folyamán többször is. Felvillantak a gyermeki, és különböző korú énjeim. Tudatosan kerestem még a sérült Helgát. Amikor felvillant egy helyzet, odamentem a mostból és kihoztam az akkor énemet abból a szituációból, ahogy Edith Eva Eger tanította. Kimentettem magam. Jött egy kép és én mentem magamért, kézen fogtam és kihoztam magam. Újra és újra.
Amikor véget ért, csend és béke lett bent.
Úgy tértem nyugovóra, hogy egy definiálhatatlan energiamezőbe kerültem.
Másnap elutaztunk ez egyik kedvenc helyemre. A Börzsönyt szeretem, minden erdőt szeretek. Van a Börzsönyben egy hely, ahol úgy ölel körbe az erdő és a hegyek, hogy nem ér el oda világ. Az időjárás tavaszt mutatott, hiszen még napozni is tudtam a teraszon. De 2 napon át csak égettem a szaunában az energiát, minden régit. Égettem és égettem. Az erdőt jártuk Rolival, majd kiizzadtuk, ami nem kell már. Elképesztő tisztulásba kezdett az ő teste is.
Csak befelé figyeltem. Kerestem magam a múltban, mentem és kihoztam Helguskát. Az egyik gyermeki énem, aki sokat volt kiságyban egyedül, mert a szüleimnek akkor nehéz időszaka volt, sok munka, betegségek… állandóan a Kun Béla telepi játszótérre akart menni. Kb 45 éve nem jártam ott a lelki szemeimmel. És most minden részletre emlékeztem. Hihetetlen volt. Hintáztunk, mászókára másztunk, nevettünk, éltünk együtt… ez a belső gyermekgyógyítás nagyon felemelő volt.
Az erdő pedig gyógyított minket. A nap sütött bent és kint.
Az elmúlt évem eddigi életem legnehezebb és legszebb éve volt. Nézhetem innen vagy onnan, rajtam áll.
Hiszem, hogy minden értem történik. Hiszek a szeretetben, csak abban hiszek. Ha szeretet van, minden van. Hiszem a lélek teljesedésének csodáját. Hiszem, hogy Isten végig mellettünk van, csak figyelnünk kell rá. Hiszem, hogy minden így van jól.
Hiszek a felelősségvállalásban. Hiszek az elköteleződés, és csak a lélekből való létezésben hiszek.
Hálás vagyok mindenért és mindenkiért.
Hetek óta készülök, hogy megírjam, kiírjam, amit megéltem.
Megtörtént.
Hátha irányt mutat valakinek ez az írás, aki éppen most azt éli meg, nincs egyetlen hely sem, ahol fény van…
De van…
„A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk – olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán. A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk.”
Kedves Helga! Nagyon köszönöm , hogy ezt megosztottad velem/ velünk.
A Döntés című könyv nekem is nagyon sokat adott. 3x olvastam ❤️?
Nagy ölelés
Judit
Draga Helga
Büszke lehetsz magadra ezzel az írással sok erőt adsz másoknak.
Köszönjük???
Csodálatos nő vagy. Döntöttél a tisztaság és a megtisztulás mellett .??? Áldás az , amit adsz az embereknek. Köszönet és hála Neked !?
Kedves Helga! Gyönyörű ez amit írsz, ilyen őszintén csak a legnagyobbak képesek erre. A Haladó tanfolyamon is fantasztikus voltál, ahogy megnyíltál és elmondtad mindazt ami a szívedet nyomta. Azt azért még nem értem, hogy egy ilyen képességű egyénnek, mint Te, miért kell ennyit „szívni”, de valószínű én még nagyon messziről látom ezt a szintet, amin Te vagy. Kívánom, hogy mielőbb gyere egyenesbe és a következő szülinapodat, maximális boldogságban töltsed. Őszinte szeretettel a Móczár család nevében Gábor
Drága Helga!
A Mindenség Teremtője annyi terhet ró a vállunkra, amennyit elbírunk…
De sokszor nem tudjuk, hogy elbírjuk…
Ekkor segít a Lelkünk és az intuíciónk.
Hálásan köszönjük, hogy általad és veled, írásod olvasása közben, mi is tisztulhattunk a régi sebektől, mert óhatatlanul a saját életünket vetítettük ki magunk elé…
Köszönjük és tiszteljük, hogy nemcsak a Tanárt ismerhetjük Benned, hanem a Tisztuló Embert is megpillanthattuk!
Minden Tanításod Áldás számunkra!
Szülinapos…. ölellek <3 (egy szintén szülinapos 😉 )
Szia Helga! Köszönöm, hogy megírtad. Így még senki sem osztotta meg milyen is igazából a belső utazás. Csodálatos az első fotó! 2 dupla szivárvány között van egy női arc.
Áldás, áldás, áldás!
Kati
Drága Helga!
Megjártad a Mennyet és Poklot. Hosszú az út, míg eljutunki tszta önvalónkhoz, míg lehántjuk a hagyma rétegeit magunkról.
A meglelt béke ne hagyjon el soha! Az általad adott szeretet százszorosan fog visszazáporozni Rád!