Visszajelzések tanfolyamokról és konzultációkról

Vera - Transztáncról

„Igazából én is úgy érzem, hogy a táncról és a zenéről felesleges beszélni, mert csak megélni lehet, de most mégis megpróbálom.
Másodszor voltam hétvégén transztáncon és teljesen mást adott mindkét alkalom. Az elsőnél iszonyatosan felszabadultam, megéreztem, hogy milyen ego és gátlások nélkül elengedni magam. Még a hajam is hullámos lett tőle!
Aztán a másodiknál könnyednek indult minden, de a végére nagyon nehéz, megterhelő és fárasztó lett, megjártam a padlót is. De pont ez a szép abban, amikor dolgozol magadon, hogy nem irányíthatod a dolgok kimenetelét, nem várhatod el, hogy minden finom és könnyed lesz, hisz mit tanulhatnál abból mindig?
Nem szoktuk megosztani a végén az élményeket, én most mégis elárulom az utóbbit, mert nagyon meghatározó volt számomra. Olyan volt, mintha húztak, rángattak, ütöttek-vágtak volna és én mindezt csak hagytam, elviseltem, tűrtem. Az üzenetét nem kellett fejtegetnem, éreztem, hogy ez a test megélése, ami mindannyiszor ugyanezt kényszerül elviselni, amikor nem kapcsolódunk vele, nem figyelünk a jelzéseire és folytatjuk az evést, ivást, amikor már tele vagyunk, nem állunk meg pihenni vagy úgy élünk le egy életet, hogy utálunk egy testrészt vagy akár az egészet, amikor sanyargatjuk és lehetne még sorolni…
És igen, jógával is ki lehet csinálni a testet, de mivel nem? Nekem azért lett nagy szerelem a transztánc a jóga mellett, mert a jógás évek alatt megtanultam gondoskodni magamról, szeretni minden porcikámat, miközben kicsit el is vesztettem a test fizikai szabadságát, hiszen a jóga gyakorlása közben minden fegyelmezetten kontrollált, minden mozdulatnak megvannak a „szabályai” azért, hogy ne árts velük a testednek.
Nekem pont emiatt a szabályozottság miatt van nagy szükségem a test és a mozdulatok teljes szabadságának a felfedezésére időről-időre, hogy a testem és a lelkem is kedvére követhesse a zenét, hogy mindig valami újat fedezzek fel önmagamról.”
Vera

Tamás Theta Healing tanfolyamról

Tanfolyam után
„Helga.. nem is tudom, hogy fejezzem ki megfelelően mennyire hálas vagyok Neked a hétvége tapasztalásaiért.. meg mindig a hatása alatt vagyok..
Köszönöm!” Tamás

Női elvonulás után írat Réka

Elvonulás után:
„Az elvonulás csodája szavakkal leírhatatlan, mégis megpróbálom érzékeltetni, amit nekem/nekünk adott. A 3. nap végére megerősítést nyert, hogy a Teremtő ajándékaként 9 csodás Nőt ismerhettem meg, akikkel öröm volt minden perc. Szinte mondhatnánk 0-24-es konzultációnak, hisz Helga mindenkinek segített, oldott, gyógyított, akinek éppen szüksége volt rá, még ha ez épp ebéd közben jött is elő! ? Volt meditáció, tánc, beszélgetések. A legeslegkülönlegesebb gyakorlat a lelkek beszélgetése volt, ésszel nem magyarázható, ami ott azokban a percekben köztünk történt. Bár fizikailag elváltunk, a lelkünkben sosem fogunk! Amikor eljött az indulás pillanata és beültem az autómba, könnyek kezdtek patakokban folyni az arcomon. Örömkönnyek, melyek e sorok írása közben is megindulnak ? Szívemben örök hála marad a Teremtő, Helgus és Istennő társaim iránt!”
Réka

Transztánc utáni köszönet Orsitól

Eddig nem volt “lehetőségem” írni…
Nagyon köszönöm a transztáncot, igazán csodás élmény volt. Sokat utaztam a múltjaimba és más dimenzióba gyógyítóként, ahol visszakaptam minden erőmet!
Csodálatos volt!
Köszönöm!” Orsi

Orsi - ThetaHealing tanfolyam után

„Hogy mit hozott a theta az életembe: Eddig is gyógyítóként dolgoztam, de a spiritualitásban nem voltam jártas. Mióta Thetázom rálátásom van a betegségek lelki hátterére és aki kéri vagy fogadja, őt lelki oldalról is gyógyítani tudom. Örömöt tudok varázsolni az emberek mindennapjaiba! Köszönet és hála érte!” Orsi

Kriszta - ThetaHealing tanfolyam után

„Köszönöm a tegnapi napot, az estét és azt is, hogy megtaláltam azt, amit már régóta kerestem és amit a Théta Healinggel megtaláltam. Köszi neked Nyiri Helga, hogy megmutattad, hogy van válasz a miértekre, hiszem olyan sokat kerestem az életemben különböző dolgok és helyzetek okát és hogy megtanítottad, hogy varázsolhatjuk szebbé az életet! Bár én még olyan kvantumugrásokra nem vagyok képes, mint te, de azért remélem egyszer hozzád hasonló varázsló lehetek majd.”
Kriszta