Szösszenet az életemről

 

Ma délután, ahogy A-ból B-be autóztam, elgondolkodtam, hogy tegnap reggel óta, mi minden is történt velem.

Gondoltam papírra vetem, mert ezen még én is mosolyogtam, hálával teli szívvel.

Minden szerdán 8:30-kor online meetingünk van a svájci kollegámmal. Ezt nagyon szeretem, mert az aktuális younitys dolgokat beszéljük át. A tegnapi call nem volt olyan könnyű, mert most nem értünk mindenben egyet. Most rakjuk össze a második fél év kurzusait. Ez a része könnyebb, mert ügyesen érveltem és el is fogadta. A másik témában feszülünk picit. Minden csütörtökön reggel 8:30-kor szintén callunk van, de 4 másik country leaddel. Itt a younitys social média felületek professzionálisabb működése a téma. Minden héten! Statisztikák, ötletek stb… Ez nem a kedvencünk a kolleganőmmel, de álljuk a sarat Andival keményen.

A szerda reggeli meeting után kezdődik az angol órám Annával. Heti 2 angolom van, mert szükségem lenne haladóbb tudásra. Bár anyanyelvi szinten beszélek még mindig németül, az angol döcög… Na de a heti 2 igen intenzív és sok nevetéssel teli óráinknak már van eredménye ám.

Angol után indulok az egyéni kezelésekre a Márvány utcába. Ahogy beérek, a folyosóra Marcsi üdvözöl és megkérdezi szelíden: Helga egy gyors interjút készíthetünk most a rádióba, mentálhigiénés témában? Most? Most. Jó. 30 perces interjú és együtt gondolkodás arról milyen képességre is lenne most szükség? Önfejlődés, rugalmasság, önszeretet stb…

Mire végzünk, Bori már vár rám. Kezdjük a konzultációt. Beállok a „csatornába”. Megvarázsoljuk, amit kellett. Egészen 17 óráig bent voltam. Konzultáltam, varázsoltunk.

Hétvégén theta alaptanfolyamot kezdek. Most nagyobb a csoport. Meg kell néznem a Budai Hotelben a másik termet, mert most arra lesz szükség. Útba esik, viszont így a talp dokihoz nem érek oda. Nem baj…

Megbeszéljük a fontos dolgokat Gyulával és a párjával. A terem rendben, szeretettel várnak minket. Jó érzés. Jövünk is.

Hazafelé elintézem az elmaradt telefonokat. Mire kiérek, hívom Rolit is, mert vásárolni kell. Ez elmaradt, mert Pünkösdkor mindenki kalandban volt és nem itthon. Megtöltjük a hűtőt. Hálát érzek…

Még mindig meghat, amikor tele a hűtő finomságokkal. Ez mindig mélyen megérint. Thétásként megáldom az ételeket, amíg bepakolok mindent.

Leülök a gép elé már 19 óra körül lehet. Andi ír, hív, egyeztetünk a younityval kapcsolatban. Kampányt kezdtünk tegnap. Folyamatosan érkeznek jelzések a FB-ról, mert futnak a hirdetések, új jelentkezések a zárt csoportba. Dispenzát hozzuk. Szeretem, ahogy tanít. Nézzük a rendszereket. Minden rendben, minden jól működik. Persze izgalom volt előtte…

Húúúú nem írtam hírlevelet már vagy 2 hónapja. Ilyen meg nem is volt még… De előbb vacsora. Készítek egy finom salátát. Elcsendesedve megvacsorázom. Roli még edz, majd később Anya. Ok.

Átgondolom közben a hírlevél tartalmát. Ok, leülök és megírom. Képeket keresek hozzá. Sok eseményünk lesz most. Kellenek a linkek. Ok, összeszedem őket. Mehet minden Reginek.

Közben üzenetek jönnek. „Nem vagyok jól Helga”. Több is jön. Ránézek, megválaszolom. Megy a feltétel nélküli szeretet mellé, ahogy ezt thétában csináljuk ilyenkor.

Még egy egyeztetés Andival. Már nem is tudom hány óra, de megállapítjuk, valami megint zajlik a térben…

Már 22:22 ?. Ezen elmélázom, ahogy szoktam… Előveszem a védikus írást, olvasom a mai tanítást. Belecsendesedek, leülök az oltárom elé.

Mehet a nap… átgondolok, érzékelek. Jön egy szomorúság érzés valahonnan. Nem az enyém, engedem…

Zuhany, ágy, jól esik…

Kell egy medita, hogy elcsendesedjen az elmém teljesen. Veit Lindau mindig jó. Megyek vele. Szétkapcsolódom, tisztítom magam, földelés és alvás.

Most csak 3-szor ébredtem éjjel. Megy a reggeli rutin még az ágyban: hála meditáció, hangolódás a napra.

Csütörtök reggel 8:30 meeting online a többi younitys vezetővel. Ez ugye a necces téma, de mégis átment a tegnapi üzenetem. Hatékonynak kezd tűnni ez az 1 óra. Andival azért összemosolygunk a képernyőn…

Vége a meetingnek. Mindjárt online konzultáció, deee a kávégép még mindig nem jó. Anyukám képes megvarázsolni, ha nem vagyok itthon. Most is sikerült, de most nagyon. Hívom a Nespressot. Édes a hölgy. Mindent is kipróbálunk, de a vizet nem szívja fel a gép. Szervízbe kell vinni. Ok. Megköszönöm.

Hány óra? Éppen 9:45. Online konzultció kezdődik. Különös a tünet. Nézzük, dolgozunk, jön a gyógyítás, megértés, könnyek. Rend van.

Húúú akkor mehetünk útlevél ügyben a Kormányablakba. Roli ezért ma nem ment suliba. Bódogság van persze. Megyünk, 5 perc várakozás és mi jövünk. 10 perc és készen vagyunk.

Autóba ülünk, mert gondoltam, akkor legyen nekünk most pár óránk együtt. Lett. Beugrom a Márvány utcába, mert bent felejtettem a munkafüzeteket. Onnan MOM Park: kávégép leadva, Vapianó ebéd- ez mindig hibátlan. Benézünk a H&M-be Anya? Persze ?.

A kasszánál megállapítom, csak megszületni lehetett neked nehéz Rolikám ?. Hát igen Anya… Feltúrboztuk picit a nyári szettet.

Az autóban kikupálódtam zeneügyileg. Felzárkóztam a trendhez: T Danny, BWS, GWM… visszafelé már a szöveget is éneklem…

Hoppá! Hirtelen esti sötétség. 3 perc alatt leszakadt az ég, pici jég is, sebaj. Lépésben jövünk haza. A víz bokáig ér. A föld nem tudta elnyelni hirtelen.

Hazaérünk épségben. Ok: mi van még mára? Mert ugye holnap 3 napos tanfolyam kezdődik. Húú az oklevelek és a könyvek.

Persze a postás nem talált itthon. Nem is értem ?… Hívom. Milyen, jó, hogy megadta a papíron a számát. Megbeszéljük, hogy ma mindenképpen utolérem valahol.

Edzésre megyek. Végre terhelhetem a karom a húsvéti rolleres esés után. Jönnek a súlyok, jön a kötél, oldódik  a feszkó. Tabatára edzünk. Megdicsér Anett. Érzem, hogy ez kellett most nagyon.

1 óra mozgás. Tiszta a fej. Hívom a postást, elkapom pár utcával arrébb. De a holnapi táncórát már ezért lemondtam. Nem baj, majd hétfőn megyek.

Hazaérek. Zuhany. Beugrom egy farmerbe, póló és megyek a nyomdába a tanfolyami oklevelekért. Beugrom még a Sparba, poharakért, és onnan Aldi rágcsálnivaló, víz stb a a tanfolyamhoz…

Közben leegyeztetem a tűzifát. A neten kiválasztom a legvagányabb minimál tárolót. Ákos segít. Fa megrendelve. Tároló megrendelve.

Megbeszéljük a kerítés befejezését is. Ez is rendben. Mi van még? Húú a kertészek… Az öntözőberendezés telepítés most a gyenge láncszem. Hívom Danit. Mondom, amit érzek. Ő is, amit ő, de kitaláljuk Helga. Na, ez a beszéd. Hívom a másik csapatot. Pisti is érti, nincs itt idő szeptember végéig, mert az építkezés után kell rendezni a kertet, na.

Megoldjuk Helga.

Van még valami… de mi is? Ja, utalnom kell. Intézem. Mi is van még? Ja, a villanyóra állását be kell diktálni. Szaladok. Ez is megvan.

Évi várja a fotókat a napelemes ajánlathoz. Kimegyek. Körbe lövöm a házat. Mennek a fotók. Délutánra itt az ajánlat… Erre ma már nem lesz kapacitásom. Szerintem…

Közben kimentek a hírlevelek. Közben végre sikerül az Igneumos mentortársammal egyeztetni, mert kihívásban vagyunk mindjárt. Mikor meditáltatok én, mikor adok elő? Megbeszéljük. Rögzítjük. Húú ma fel kell vegyünk egy rövid videót. Ok, 17 óra után már leszek újra gép előtt. Most 18:13… még nem értem oda, de mindjárt.

Közben Szabó Pétereknél is előadok a jövő héten online konferencia lesz. Előadás kész, de a promót egyeztetjük még. Nem jó a fénykép. Régi. Cserélik.

Ma akartam egy élőt a Sorshangolón, mert fontos témák vannak. Talán este vagy reggel… ez még képlékeny.

Még Évit vissza kell hívnom, mert ott is fontos történések vannak. Ez tolódik…

Megállok most. Ahogy írok, rendeződöm.

Szeretem az életem. Nem mindig ilyen… ja de ?. Valahogy ez a dinamika az, amiben igazán élek.

Hálás vagyok, mélyen. Meghatódom.

A múlt heti üzenetek A döntés című könyvből dalolnak bennem:

Senki sem veheti el azt, ami itt van bent…

Így van. Bent pedig szeretet van, hála van, erő van, alázat van, megengedés van…

Dönthetsz úgy, hogy a múlt sérelmein vagy hiányain rágódsz, vagy választhatod a jelen ajándékait.

Én ezt választom. A jelent. És itt és most minden is rendben van.

Ölelésem,

Helgus

P.S. Ha valaki azt hitte a lelki élet unalmas, csaxólok: nem az ?.

error

Kövesd az írásaimat és oszd meg őket, ha tetszett!